Fotó: Pinti Attila
Érdekesnek tűnő előadás helyszíne lesz szerdán, április 12-én délután 6 órától a csíksomlyói Fodor Ház. Az előadás és a hozzá csatlakozó fotókiállítás témája az erdővidéki Zalánpatak.
2023. április 12., 12:402023. április 12., 12:40
Préda Barna zalánpataki helytörténész tart előadást szerdán, április 12-én délután 6 órától a csíksomlyói Fodor Házban. Az előadás során megismerkedhetünk az alig 100 fős erdővidéki település történetével, jellegzetességeivel, hőseinek helytállásával, de azt is megtudhatjuk, hogy miért szeretett bele ebbe a parányi székely faluba III. Károly brit király. Az előadást színesíti a Zalánpataki Falumúzeumért Egyesület és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által zalánpataki archív életképekből válogatott 50 darabos képkiállítás, amely a Fodor Ház udvarán lesz megtekinthető. Az előadás után – a Székely Hadosztály- emlékműnél – gyertyás tiszteletadással emlékeznek meg Kassay Lajos őrnagyról és Székely-hadosztálybeli bajtársairól.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtök este bejelentette, hogy elhalasztotta az Országos Politikai Tanács péntekre összehívott ülését, amelyen a párt kormányzati részvételéről kellett volna dönteni.
Újabb, korábban egzotikusnak számító ragályos állatbetegség ütötte fel a fejét az országban. A juhhimlő nagy gazdasági károkat okozhat, ha elterjed, ugyanis a kór terjedését csak a beteg állatok leölésével lehet hatékonyan megfékezni.
Pap Edmond Olivér különösen érett gondolkodású fiatal, aki nemcsak a tananyagra figyel, hanem a világ és önmaga megértésére is. Túllát az iskolai kereteken, ezért nem mindig illeszkedik könnyen – nem azért, mert nem akar, hanem mert másra fókuszál.
Mivel a Parajdról származó magas sótartalmú víz csütörtökön elérte a Maros Arad megyei szakaszát, a hatóságok megtiltották az Arad megyei gazdáknak, hogy a folyó vizét öntözésre vagy az állatok itatására használják.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege (CFR Călători) túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti.
A Szövetségi Állandó Tanács péntek este dönt az RMDSZ kormányzati részvételéről – jelentette ki az államfővel folytatott csütörtöki egyeztetések után Kelemen Hunor.
Sepsiszentgyörgyön már évek óta csak engedéllyel szabad a szekereknek közlekedniük, előre meghatározott útvonalon. Mivel ezt nem mindenki tartja be, a helyi és a városi rendőrség újra célkeresztbe vette a szabályszegőket.
Kútba esett ló megmentésére riasztották a tűzoltóságot Csíkkozmásra csütörtökön. Az állatot mintegy 12 méter mélyről kellett kiemelniük a tűzoltóknak.
Féláron vehetnek részt az önkormányzat által működtetett kulturális és sportintézmények rendezvényein a legalább háromgyerekes gyergyószentmiklósi családok – döntötte el csütörtökön a város képviselő testülete.
szóljon hozzá!